2012. július 20., péntek

# fantasy # ifjúsági irodalom

Neil Gaiman Amerikai istenek


Neil Gaiman az egyik kedvenc íróm.
Mindig meg tud lepni azzal, hogy olyan szürreális és érdekes könyveket ír, más és más témákba.
Kedvencem tőle a Csillagpor és a Sosehol.

Ez a könyv ismét meglepett.
Eleve a vastagságával.
Alig bírtam el olvasás közben. Lehet ennek is köszönhetem, hogy fáj a jobb karom? Pedig Danci baba számlájára írtam eddig.


Egyszerűen nem tudom megmondani hogy tetszett vagy sem.
Pedig az író az utószavában vagy az előszavában azt írja, hogy ezt a könyvét vagy nagyon szerették vagy nagyon utálták.
Érdekes, én pont egyik kategória sem vagyok.

A könyv hol tetszett nagyon, hol unalmas volt.
Néhol lendületet kaptam és faltam az oldalakat, majd lelassult az olvasási tempóm és szenvedtem vele, alig haladtam, majd ismét rohamtempóba olvastam.

Nézzük csak.
Ami nagyon tetszett azok a fura istenek és alakok a könyvben.
Szeretem a misztikus lényeket, a régi ókori, keltai,kínai és mindenféle istenségeket .
Szeretem a tulajdonságaikat, képességeiket, megjelenésüket.
Azoknál a részeknél sok ismerőst köszönthettem régi olvasmányaim és tanulmányaimból.

Kedvencem Mama-dzsi volt az istenek közül.
A másik szálon talán Sam és Hinzelmann.

A való szereplők és világok sem voltak rosszak.

Árnyék fura alak, de szerettem.
Sejtettem már az első lapnál, hogy sorsa mi lesz.
Sejtettem hogy nem teljesen épeszű és nem teljesen ember.

A történet  ötlete kicsit hasonlít a mesékhez,a mikor a gyerekek elfelejtik a tündéreket, manókat és azok eltűnnek, meghalnak.
Így egy kicsit koppintásnak tartom, de jól használta fel az író.
Írt egy kiszámíthatatlan és érdekes, izgalmas könyvet az alap ötletből, ami mese felnőtteknek!

De vajon akik nincsenek annyira otthon a mitológiában értik a könyv egy nagyobb szeletét?
Értik az apró poénokat? Értik az iróniát?

Remélem senkit sem rettentek el a könyvtől, hanem maguk akarják begyűjtni a tapasztalatokat a könyvről.

Spoiler!!!!


   Ami nekem sok volt és kiverte a biztosítékot, az az Árnyék fás jelenete, na meg a halott feleség. Utóbbira nem értem miért volt szükség.

Spoiler vége!!!!!

A könyvet köszönöm az Agave kiadónak!

Agave kiadó:http://www.agavekonyvek.hu/
656 oldal

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates