Erről a különös hangulatú, utópisztikus, japán könyvről nekem elsőre A völgy ugrott be, ugyanis ott is a külvilágtól szinte teljesen elzárva egy intézetben élnek a diákok. Ám itt azért más a helyzet, mivel Hailsham nem csupán egy bentlakásos iskola. Itt nevelik ugyanis a testileg és lelkileg tökéletes egyedeket, akik a későbbiekben gondviselők vagy éppen (főrészt) donorok lesznek. A gyerekek, később kamaszok, természetesen élik a kis társadalmi életüket, túlesnek első szerelmen, szexen; értékes kincsekre tesznek szert a vásárokban, és művészeti alkotásokban élik ki a bennük rejlő kreativitást.
A könyvet Kathe meséli el, ő az egyik főszereplő, aki visszaemlékszik a történtekre, barátaira, Ruth-ra és Tommyra, a Madame-ra és a többi nevelőnőre, a Kunyhóra, illetve kedvenc kazettájára kedvenc-szomorú dalával (innen a cím). Illetve, mint gondviselő szembesül azzal, mit is jelent donornak lenni. Említést tennék még Kathe Tommyhoz fűződő viszonyáról, ami lényegében akkor bontakozik ki (már amennyire), amikor Ruth már nem állhat közéjük.
Azért néhány kérdést hagyott bennem a könyv. Honnan jöttek ezek a gyerekek, kik ők? Szüleik hol vannak, vagy most komolyan klónozták őket? Illetve őszintén szólva, nagyobb titok lelepleződését vártam pl. a Galériával kapcsolatban is, vagy akár végkifejletnek is. Kész, megszűnt ez a kegyetlen intézet, aztán ennyi? Amúgy a kegyetlenséget nem mindig érezni, sőt, néha számomra olyan volt, mintha egy suli-regényt olvasnék, de a hangulata bizony elég "szürke" volt. Főleg, ha az ember belegondolt a gyerekek sorsába, hogy miért is tartják ott őket, miért is nevelik ott őket, és hogy hiába reménykednek szerelemben, jövőben, előre lehet tudni a sorsukat, hogy mi vár rájuk, "adományozókra". A rehabilitációs központ meg még olvasva is nyomasztó volt: ez az életük, ezért volt az a sok tanulás? Mi értelme volt ennek?
Szóval számos kérdést vet fel a könyv.
A „Napok romjai” szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó
remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az
elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet
csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet
kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy
napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.
A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését
követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a
Time magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé. - írja a könyv ajánlója.
A regényből film is készült, a hangulata miatt nem igazán vágyom rá, hogy megnézzem, mert azt hallottam róla, hogy eléggé "depressziós". A filmről ITT olvashattok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése