2012. november 29., csütörtök

# szépirodalom

Moldova György: Titkos záradék

Amikor megláttam ennek a könyvnek a címét és a borítóját, komolyan azt hittem, hogy a náci és orosz vezetők között létrejött paktum titkos záradékát fejtegeti Moldova és nem is csodálkoztam rajta, hiszen tudom, hogy bármiről képes írni. Ám kiderült a fülszövegből, hogy, nem ilyen komoly témáról van szó.

Hitler Adolf, Vezér és Kancellár 1970-ben Magyarországon járt. Lehet, hogy huszonöt év múlva újra felkeres bennünket. 
Hogyan?… Nem hiszik? Kételkednek? Vagy arra gondolnak, hogy nyomdász barátunk badarságokat szedett, netán a Kiadó hazudik? Ha nekünk nem hisznek, hallgasság meg az írót. Ő mindig igazat mond. Tanúsíthatja ,hogy a Führer mint IBUSZ-vendég részt vett egy pompás Betyártúrán, és a figyelmes idegenforgalmi szervünk a jeles turistát nem Piroschkával ajándékozta meg, hanem Barna Éva tolmácsnővel. 
Végül azt kérdezik, kötetünk miért viseli a Titkos záradék címet? Mert szeretnénk, ha Adolf Betyártúráját és szerelmi ügyeit nem szellőztetnék, bizalmasan kezelnék.

Magyar íróknak időről időre szokásuk, hogy holtakat feltámasztanak és általuk tartanak görbe tükröt a társadalom elé. 
Mikszáth Kálmán  az Új Zrinyiászban a szigetvári hős 19. századi kalandjait mesélte el, amíg az vissza nem kívánkozott a sírba.
Moldova csavart egyet a módszeren és a harmadik birodalom urát támasztotta fel.
A történet egy müncheni kocsmában kezdődik, ahol évről évre április 30-án találkozik a megmaradt náci vezetőkből néhány és  emlékeznek.
1970-ben egy sorsdöntő jelentőségű eseményre gyűltek össze, mert a kocsma különtermének a fala mögé egy folyadékkal teli ládában tartózkodó birodalmi vezetőt szándékoznak életre kelteni. Minden rendben zajlik, Hitler életre kel egy bizonyos Sidelius doktor segítségével. Az ő módszere volt a tartósítás , de kipróbálni már nem volt idő, így bizonytalan volt a kimenetel.
Az ellenség megtévesztése érdekében Smidelius doktor azt találja ki, hogy Adolf látogasson el turistaként Magyarországra, amíg át nem veheti megint a hatalmat. A repülőtéren megkezdőnek a kalandok, azzal, hogy senki nem csodálkozik sem a nevén,- mert az eredetit használja- sem a kinézetén, mert nem hord álruhát sem. 
Budapesten megnézi a Hétköznapi fasizmus című filmet, amiből szerinte az sugárzik, hogy volt erejük és bátorságuk a leghatározottabb módszerekkel megoldani a feladatukat. Nem volt akadálya annak sem, hogy egy "Mein Kampf"-ot szerezzenek egy antikváriumba, igaz a borítója Karl May Winnetou-ja volt.
Az idegenvezetőt véletlenül Barna Évának hívják és a betyártúra folytatásaként meghívja a két németet a szülőfalujába,ahol az édesapja gyár igazgató.
Itt bontakozik ki az 1970-es évek társadalmának minden jellegzetessége.
Nekem különösen éredekes volt ez az ábrázolás, mert akkor kezdtem fiatalként figyelni a körülöttem lévő eseményekre, jelenségekre. 
Moldova hihetetlen szatírával mutatja be a szocialista "ipari falu" mindennapjait, lakosait. Időnként nagyon jókat kacarásztam . Telitalálat némelyik jelenete és jelleme.
Végül a faluban egy félreértés folytán forradalom tör ki és Barna Éva gimnazista öccse és társai veszik át a hatalmat. Az a szándékuk , hogy minden 30 év feletti vezetőt elzavarnak.
Ebben a részben még a mai viszonyokra is jellemző pár mondatot találtam.
Részlet a fiatal Barna és egy Roller nevű ember beszélgetéséből:

"– Maga látta, hogy megpróbáltunk egy új hatalmat teremteni, nem sikerült, a hatalom újra begyepesedett öreg emberek kezében van. Csak egy maradt hátra, kell hozni egy törvényt: minden vezető állású ember, ha betöltötte a harmincadik évét, le kell hogy mondjon, át kell hogy engedje az állását, házát és autóját egy harminc éven alulinak.
– Miért?
– Mert aki elérte ezt a kort, és él, sőt jól él, ez azt jelenti, hogy az illető elárult mindent, amit tudott, vizsgálat nélkül a falhoz lehetne állítani és főbe lőni. De erről lemondunk, csak ahhoz ragaszkodunk, hogy el kell tűnniük, át kell engedni a helyüket nekünk, a bűntelen nemzedéknek.
– Mik maguk? – kérdezte Roller epésen.
– A bűntelen nemzedék, mink vagyunk az elsők ebben az országban, akiket nem terhel semmiféle bűn.
– Kétségkívül, mert még nem volt alkalmuk elkövetni."
Igazi próféta szólt Moldovából!

A könyv 1973-ban jelent meg, én a negyedik kiadást olvastam  a Rakéta Regénytár sorozatban , a Magvető  kiadó gondozásában. Antikváriumokban még mindig kapható

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates