2013. április 9., kedd

# interjú

Kérdezd a blogírót! 2.- Márti


Eltelt egy újabb hónap, és  új interjút hozok nektek a Könyvfalók íróival.
Most Márti került a tollam célkeresztje elé.

 - Mesélj egy kicsit a családodról.
Egy Kecskemét melletti kis faluból származom, hárman vagyunk testvérek. Egerben végeztem szociálpedagógiát 2003-ban, és Cegléden kezdtem dolgozni családgondozóként illetve ifjúságvédelmi felelősként egy középiskolában. Jelenleg GYED-en vagyok, négy gyerekünk van. 5, 4, 2.5 és fél évesek. Az egész családra jellemző a könyv-szeretetet, azt hiszem teljesen helytálló, ha azt mondom, mindenki szereti könyveket nálunk.

 - Ki miatt vettél előszór a kezedbe könyvet? Van aki gyerekként egyengette az olvasási kultúrádat?
Szüleim egyengettek, de elég volt az is, hogy láttam ők olvasnak. Szerintem először a Rakéta újságokat és Füles évkönyvet "olvasgattam" - nagyon tetszettek. Emlékszem alig vártam, hogy megtanuljak írni-olvasni-számolni.

 - A gyerekek, háztartás mellett hogy jut időd olvasni? Hogy tudsz lopni időt a blogírásra?
Mióta a gyerekeim megszülettek csak és kizárólag az alvásidejüket használom magamra. Tény, hogy ebből jelenleg nem sok van, most konkrétan csak este, de nem panaszkodhatom, hiszen általában este 7-8 órától reggel 7-8 óráig alszanak. A legkisebb persze ébred még enni, de alszik is tovább. Az elmúlt hetekben viszont az okos telefonomat is bevetettem egy kis netezésre, így előfordul, hogy vele együtt főzök.

 - Mennyire nehéz a nagyobb család élete, mint egy kisebbé?
Ez nézőpont kérdése. Én nem érzem, hogy nehezebb lenne nagyobb családként, mint kisebbként volt. Sőt, sokkal könnyedebben veszem most a pici fejlődési ugrásait, mint amikor első gyerekes anyuka voltam. Megörökölt sok ruhát, a játékokról nem is beszélve és kétszer annyi figyelem, szeretet árad felé, hiszen a tesók is imádják.

 - Mit gondolsz a gyerekeid fognak szeretni olvasni?
Nagyon remélem. A legnagyobb szokott is már mesélni fejből a képek alapján a testvéreinek. 

 - Akinek még csak most születik a babája, milyen tanácsot adnál, hogy a babát tudatosan nevelje a pici olvasásra? Te hogy kezdted? Már kicsi korukban felolvastál nekik, kaptak saját kis mese könyveket? Vagy elég, ha látják, hogy te sokat olvasol?
Szerintem két dolog számít sokat, hogy olvasok, mesélek Nekik könyvből. Már az is nagy élmény tud lenni egy 10 hónapos babának, hogy a képekről mesélnek. A lapok zörgéséről nem is beszélve. A másik pedig nyilván, ha elég gyakran látja, hogy én is olvasok a saját szórakoztatásomra.

   -Megvannak már azok a könyvek, amiket szívesen a kezükbe adsz majd és azok amiket sosem?
Biztos lesznek olyanok, amit majd ajánlok Nekik, de nyilván ez attól is függ, hogy mi után érdeklődnek.

 - Mennyi könyved van a polcon és mennyi a gyerekeké?
Hát az enyémen több van.

 - Milyen a könyves elrendezésed? Szép sorban betűrendbe sorakoznak a kötetek a polcon, vagy minden sarokba van könyv, kupacokban? Mi alapján teszed őket sorrendbe?Szín, Abc rend?
Nálam téma alapján vannak rendezve. Pedagógia, pszichológia,  ezotréria, szép irodalom, regények, krimik, történelmi könyvek, életrajzok. Magasság szerint rendezve.

 - Milyen könyveket olvasol szívesen? Van olyan műfaj, amit kihagysz?
Korszakaim vannak. Most épp az ezotérikusat élem. Volt idő, amikor szívesen olvastam thrillereket is, ezekről azt gondolom, hogy egy jó időre biztosan kihagyom. 

 - Kedvenc író, könyv?
Fekete István, Jules Verne, Robin Cook, Müller Péter, Vámos Miklós - Ők azok akiktől bármikor bármit. Ha csak egy könyvet kellene vinnem lakatlan szigetre, akkor Dosztojevszkij Bűn és bűnhődését vinném.  

 - Hobbi?
Fotózás, tánc, utazás és persze olvasás-írás.

 - Legemlékezetesebb olvasmányod, ami hatott rád?
James Redfield - Mennyei Prófécia

 - Legutóbb olvasott könyved?
Még mindig olvasom - Eric Berne: Sorskönyv

 - Amit ajánlasz másoknak hogy olvassanak el, pedig nem népszerű?
Mérei-Binét: Gyermeklélektan. Ezt azért tartom fontosnak, mert a saját gyermeki világunk megértésében is sokat segít. Egyszerű és hasznos önismereti kalauz

 - Melyik könyv az, aminél nem értetted a nagy rajongás okát, mert neked nem tetszett?
Csernus Imre - Ki nevel a végén? - Többen dicsérték, de nekem nem sok újat mondott.

 - Hogy találtál rá a Könyvmolyokra?És magára a molyra, a blogokra?
Molyon nem vagyok fent. Niki első toborzására ugrottam a könyvfalókhoz, bár egy időre kimaradtam.

 - A blogod nagyon színes és változatos. Te magad is ilyen színes egyéniség vagy? Miért pont ilyen a blogod? Miért nem mondjuk gasztro blog?
Azért nem gasztro-blog, mert nem tudok írni főzésről. A blog épp 5 éves, és mióta elhatároztam magam az írásra sokat változott. Próbáltam keresni egy igazán nekem való irányvonalat  Nem sikerült, így aztán lett benne ez is az is, számomra fontos kikapcsolódási ponttá vált
A blogot itt megnézhetitek:  http://csoppdodom.freeblog.hu/

Nagyon szépen köszönöm, hogy elvállaltad az interjút és kívánom, hogy írj még sokat a Könyvfalók blogjára.



                                                  Márti és a gyönyörűségesen szép családja

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates