2013. június 20., csütörtök

# interjú

Kérdezd a blogírót! 5.

Most Judy került sorra, én pedig lelkesen vállaltam azt a feladatot, hogy kifaggatom ki is Ő, mivel foglalkozik és egyáltalán mit szeretne megosztani magáról. Ez egy különleges interjú; hiszen én megtudhattam milyen a kérdező oldalán állni - Judy pedig azt, hogy milyen interjúalanynak lenni :) Fogadjátok szeretettel!

1.A blogodban egy rövid-tömör leírást lehet találni Rólad. Civilként mivel foglalkozol?
Mivel nem? Adminisztrátor vagyok, ruházati eladó és boltvezető, bébiszitter és hastáncoktató. De voltam már pincér és kantinos is. Mindenbe bele kóstolok kicsit. Jelenleg pedig egy itthon lévő, csöppet sem unatkozó anyuka vagyok.
2.Adri vagy judy?
Adrienn, szigorúan két n-el a nevem. Judy egy becenév, amit a húgomtól kaptam egy baba által, amin folyton veszekedtünk és rajtam ragadt.

3. Amikor megnéztem a blogod az első, ami igazán szemet szúrt, hogy tényleg rengeteget olvasol és szinte minden műfaj terítékre is kerül. Neked melyik az igazi kedvenced, és mi az, amit úgy érzel mégse Neked való?
Fantasy imádó vagyok és a történelmi jellegű könyvek is közel állnak hozzám. Ami a legmesszebb áll a hozzám, az a kortárs szépirodalom és a sci-fi. De ez nem azt jelenti, hogy ne kóstolnék bele ezekbe a műfajokba is néha. Feszegetem a határaimat.
4. Mióta vagy a könyves közösségek tagja?
Jó kérdés. Gyorsan utána is nézek, mert nem tudom. Nők Lapja Caffen kezdtem egy könyves topicban, talán 2007-ben. A molyon 2009 óta vagyok jelen az volt a következő állomás. Akik szeretik a könyveket blog volt az első, ahová írni kezdtem, majd miután kinőttem, elkezdtem a saját blogomat 2011-ben. Végül társultam a Könyvfalókhoz is.
5. Hogyan találtál rá Könyvfalókra?
Ha volt időm, olvasgattam a blogokat. A Könyvfalók olyan kis színes volt. És mikor megláttam, hogy új tagokat toboroz, tudtam jelentkeznem kell nekem is.
6. Bejegyzésednél minden mondatnál töröd a sort, ezáltal sajátossá válik és olyan "adris" lesz. Ez tudatos, vagy véletlen alakult így? 
Valahogy nem szeretem az ömlesztett szöveget. Jobban tetszik, ha jobban olvasható. Öreg hibám, már többen is szóltak érte, de nekem így tetszik.
7. A Könyvfalók között az Interjú készítés a te "asztalod" és korábban a saját blogodban is készítettél interjúkat írókkal. Szeretsz az emberekkel foglalkozni? Te mennyire vagy nyitott? 
Szeretek sok különböző embert megismerni. Az írókat meg különösen. Érdekel, hogy milyen személyiségek. Amúgy is egy nagydumás, kíváncsi csajszi vagyok, aki imád beszélgetni, kérdezni. Néha túlságosan is nyitott vagyok, így könnyen beleszáguldanak az önbizalmam kevésbé erős páncéljába.
8. A könyves blogokban ritka a hozzászólás. Te szoktál nyomot hagyni más blogokban?
Ha érdekel a téma, mindenképpen, bár egyre kevesebb időt szentelek a blogoknak.
9. Az egyik visszatérő kérdésed az interjúid során, hogyan lehet jól beosztani az időt. Neked hogyan megy? 
Nehezen. Az alvásomból csippentek el nagy százalékot. Van, hogy egész héten 5 órás alvásokkal vagyok, aztán hétvégére kibukok és mormota leszek. Danci sok időt kér. aztán férj, a háztartás is. Az igazat megvallva szűz jegyűként nagy tisztaságmániás voltam. De már a múlté. Inkább pihenek és nem az ablakot súrolom annyit, vagy Dancival sétálunk nagyokat. Takarítani ráérek majd akkor is, mikor ő már nem igényel engem ennyire. És nekem is kell pihenő, kikapcsolódás.

10. Gondolom még GYED-en vagy, van elképzelésed arról milyen lesz majd visszamenni, dolgozni?
Ez mostanában sokat foglalkoztat. Sajnos eddigi munkáimat nem tudom majd folytatni, így valami új kihívás után kell néznem.
11. Szereted a könyveket. Szeretsz írni is? Gondolkodtál már saját könyvön?
Férjem mindig azzal cukkol, hogy annyit írok, akár meg is írhatnám a saját könyvem. De hidd el, az nem lenne senkinek sem jó. Nem hiszem, hogy haladnék vele, túl kritikus vagyok magammal szemben, mindig kihúznám, és újra kezdeném a sorokat.
12. Azt lehet tudni, hogy sok könyved van - "itthon lassan még a szekrények tetejét is a kis barátaim foglalják el". Hogyan rendezed Őket?
Régen szép pedáns sorokba tettem őket, kiadók szerint, sorozatok szerint. Most már mindenhol kupacok vannak, nem férek el, ami nem is csoda, hiszen 665 kötetről beszélünk. Jelenleg ennyi van, de ez a szám havi viszonylatban 5-6 könyvvel minimum nő. Most külön vannak az olvasatlan és külön a már olvasott könyveim.
13. Emlékszel az első könyvedre? Kitől kaptad?
Világszép nádszálkisasszony. Itt van jelenleg is Danci baba polcán az a kötet. De hogy kitől érkezett, azt már nem tudom. Utána anyuék könyvespolcát rohamoztam meg gyakran, igaz, hogy néha nem nekem való olvasmányokat találva. De azóta is szeretem a  Winettou sorozatot.
14. Van olyan könyv, ami megváltoztatta a hozzáállásodat a világhoz?
Nincs. Néha ad egy kis gondolkodni való témát, de nem hiszem, hogy változtatna rajtam.
15. Szoktál könyvtárba járni?
Mostanában nem, hiszen annyi olvasatlan könyvem van. Pedig hiányzik a könyvtárban bóklászás, a válogatás öröme és az illata a könyveknek.
16. A pohár félig üres vagy félig teli van?
Félig tele
17. Kiknek ajánlod a blogodat? (adrikonyvmoly.blogspot.hu)
Azoknak, akik még szeretik a mesés, fantasy történeteket, maguk is majdnem gyerekek. Azoknak, akik szeretnének a kedvenc írójukról interjút olvasni.
18. Végül, pedig milyen érzés most az interjú másik oldalán lenni?
Fura. De vártam már, mikor fog valaki rólam kérdezni. É még lenne rengeteg mesélnivalóm.

Kérdezzétek Ti is Őt! :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates