2017. augusztus 11., péntek

Benyák Zoltán: Az idő bolondjai



Kiadó: GRAFOMAN KIADÓ
Oldalak száma:320
Borító:RAGASZTOTT
Súly:340 gr
ISBN:9789630869393
Nyelv:MAGYAR
Kiadás éve:2013

Szent Kron nyugalmas sziget az óceánban, távol a partoktól, távol a száguldó világtól. Egyszerű emberek lakják, bár néhányukat nem lehet hétköznapinak nevezni.
Mimi Lafarge a fiatal lány kegyetlen betegségének köszönhetően egy sebesen öregedő testbe zárva kénytelen élni. Manfred, a sziget furcsa idegene olyan titkokat rejt, amelyek az történelem előtti korokba nyúlnak vissza. Tac Lachenskynek, a sziget egyetlen órásmesterének múltjában számos olyan nap van, amiről nem szívesen beszél.


◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦◦

A tatabányai Benyák Zoltán sokoldalú regényíró: írt már a purgatóriumban játszódó thrillert (Veszett lelkek városa), sci-fi opuszt (Kvartett), alternatív történelmi regényt (A háború gyermeke) és zseniális mágikus realista prózát a sorsról és az isteni szikráról (Ars Fatalis). Különleges alkotó ő, akit nem lehet egyetlen zsánerbe sorolni, és aki sosem ismétli önmagát. Az ő művei közt hiába keresnénk folytatásokat, hiszen minden könyvével újabb és újabb különleges témát próbál megfogni, melyhez mindig újabb és újabb elbeszélői stílusra, műfajra van szüksége.
Benyák Zoltán (Budapest, 1976. június 4.) magyar író. Leginkább fantasy és szürrealista témájú munkáiról ismert.

Benyák Zoltán a 2000-es évek0 közepén kezdett publikálni. Főként regény és novella műfajában alkot. Emberközpontú, lélektani témái és fantasztikus hangulatai felismerhetővé teszik stílusát.
Benyák Zoltán legújabb könyvében a megfoghatatlant igyekezett megragadni: az időről írt különleges regényt.

Az idő bolondjai egy különleges, nagy gonddal és páratlan kreativitással megírt mágikus realista regény, mely egyben az elmúlás könyve is. Egyszerre tekint előre és vissza, próbál értelmet és érzelmet találni az időben – megkapaszkodni és elengedni. Benyák Zoltán regénye olyan mély nyomot hagy az olvasóban, akárcsak a sziget lakóiban a visszafordíthatatlan szeptember tizenhetedikei események. Megkockáztatom, hogy Az idő bolondjai (a tavalyi Ars Fatalisszal párban) a kortárs magyar regényirodalom egyik legkiemelkedőbb teljesítménye. Aki nem hiszi, járjon utána!

A szerző előző regénye, az Ars Fatalis is különleges olvasmánynak számított, de Az idő bolondjai bebizonyította számomra, hogy még tovább lehet emelni a lécet.

A regény olyan kérdést feszeget, ami előbb utóbb mindenkit elér, írót, olvasót, fiatalt, öreget, ez pedig az idő múlásának elfogadása. Úgy érzem, és a regény szereplői is ezt bizonyítják, mindenki felteszi egyszer a kérdést magának, milyen az elmúlás valójában, milyen az öregedés, megállítanánk-e az időt ha tehetnénk, vajon választanánk-e örök életet magunknak, ha lehetőségünk lenne rá? És ha megadatik, hogyan használnánk az időnket?

A szerző stílusa nekem már ismerősen varázslatos volt, de aki most ismerkedik Benyák Zoltán világával, gyönyörűen megírt mondatokat olvashat, egy ragyogóan felépített történetben, szerethető, reális karakterekkel. Magam előtt láttam ezt a szigetet, az utcákat, éreztem az illatokat, a sós levegőt. Az órásműhely, a folyó, a kikötő, a kávézók, az óratorony mintha valós helyszínek lennének, kedvem lett volna  belépni a könyv jeleneteibe.
A történet több szálon fut, sok szereplővel, a közös nevező ebben a szövevényben maga az Idő, aki személyesen is megjelenik, fura, sárga szemű, kalapos, hosszú kabátos nő személyében. Van akit messziről követ, figyel, van akivel elbeszélget, alkut köt. Ez a karakter tiszteletet vívott ki magának, tartottam tőle, ugyanakkor vártam az újabb felbukkanásait, a szereplőkkel való beszélgetéseit.

A karakterek lenyűgöztek, mindegyikük más-más módon, de leginkább az  őszinteségükkel és az olvasóban is megfogalmazódó kérdések tolmácsolása kapcsán ragadtak meg. Az órásmester nem hétköznapi életét csodás visszaemlékezésekben mesélte el, egy kis plusz idő reményében elárulta titkait az Időnek.  Mimi, a progeriás lány küzdelme a rámért sorssal valóban szívet tépő, ez az egész betegség annyira igazságtalan. Bár tudtam miről van szó, mégis utána néztem, a való életben hogyan alakul a sorsuk, nincs jobb szó, megrázó szembesülni ezzel. Ez a lány végig annyira erős volt, örültem, hogy meg tudta tenni, amit eltervezett. Az igazi főszereplő Manfred, aki ellopta az idő homokját, még évezredekkel ezelőtt,  igen, ilyen régóta menekül a kalapos nő elől, míg Szent Kron szigetén összefonódnak a szálak, az órák megállnak azon a bizonyos estén és így vagy úgy, mindenki megküzd a saját nagybetűs Idejével.

Sokszor hallunk az idővel kapcsolatos megjegyzéseket, bármerre járunk, az idő mindenhol jelen van, pedig fizikailag megfoghatatlan. Folyamatosan érezzük az idő múlását, van, akinek gyorsan telik, míg mások úgy érzik, ólomlábakon vánszorog az ideje. De mi a helyzet azokkal, akiknek valami miatt kevés idejük jut élni, vagy éppen azokkal, akik egész életüket az idővel, és annak megismerésével töltik? Mi is az idő? Egy folyamatosan haladó valami, amit láthatunk, érezhetünk, de meg nem foghatjuk. Sokan elvesztegetik rövid életüket, sokan pedig minden pillanatot szentként élnek meg, mert annyira értékesnek tartják az időt.
Azonban mi történik akkor, ha az idő megáll? Mit csinálsz, ha egyszer csak nem megy le a nap, nem történik semmi, megáll a közlekedés, nem kattognak az órák, nem mozdulnak a mutatók? Mit csinálsz, ha az idő egy kis időre megszűnik?

A Kron szigetén élőkkel megtörténik az, amit talán csak legmerészebb álmainkben tudnánk elképzelni: megáll az idő. Mire ez bekövetkezik, már megismerjük szereplőinket, és a saját történetüket. Van, akinek csak pár év jutott, van, akinek több évszázad. De ez mégis hogyan lehetséges? Hogyan kötődhet össze egy progériás lány, egy órásmester és egy több életet megélt ember története, mi az, ami közös bennük?  Mindannyiuknak fontos az idő, de nem ugyanúgy, mégis megvan köztük az apró kis kapocs, mindannyian érzékelik azt, hogy megállt az idő. Mind keresnek valamit, megoldást egy problémára, választ egy kérdésre.

Az olvasó szomorú, egyben gyönyörű történeteket kap, érzelmekben nincsen hiány, emellett persze bőven kijut az izgalmakból is. Nem egyszer sikerült könnyeket varázsolni a szemembe, számtalanszor elmerültem a szép leírásokban, a finom részletekben. Nagyon megszerettem Mimi Lafarge-t, a fiatal progériás lányt, aki rengeteg megpróbáltatáson ment keresztül. Neki sokkal kevesebb idő jutott, mint egy átlagos embernek, és még ezt a pár évet sem élhette le úgy, ahogyan szerette volna. Talán ő nyert a legtöbbet az idő megállásával, mert hátrahagyott mindent, és egy kis kalandos útra indult, hogy megvalósítsa néhány fontos álmát.

Az idő végtelenségét kihasználva a szigeten élő órásmester is elmeséli különleges történetét, azt a rengeteg időt, amit megélt. Ő is nagyon a szívemhez nőtt, már csak a neve miatt is, a Tac Lachensky találó név egy órásnak. Olvasás közben rengeteg érzés kavargott bennem, mert az tény, hogy egy csodálatos történetet kaptak az olvasók, rengeteg apró kis csoda van a lapokra sűrítve, és én személy szerint nem tudtam betelni vele!


A könyvet köszönöm a Grafoman Kiadónak!

0 hozzászólás:

Megjegyzés küldése