2017. október 20., péntek

# Niki # programajánló

Programajánló: Szilvaszombat (Kétbodony)

Forrás
Igaz, hogy az idei Szilvaszombat augusztus 26-án volt, de jövőre is lesz majd és mindenképp szerettem volna felhívni a figyelmeteket rá, ugyanis fantasztikus program.

Először három évvel ezelőtt vettünk részt rajta, akkor is teljesen véletlenül találtunk rá a programajánlóra. És mivel a szilvás gombócot nagyon szeretjük, Kétbodonyban sose jártunk még (sőt, a létezéséről se tudtunk), így gondoltuk felkerekedünk és megnézzük ezt a bizonyos Szilvaszombatot.
Annyira elnyerte a tetszésünket, hogy tavaly is elmentünk és még jobb volt, mint 2015-ben. Egy betonos placcra ingyen ugrálóvárat, trambulint tettek ki a gyerekeknek és sok népi játékot. A Nagy gyerkőcöm persze nagyon élvezte ezeket, de leginkább az ingyen ugrálóvárat. Így ő is elvolt, amíg mi a különböző szilvás gombócokat kóstolgattuk az ugrálóvár előtt.
Természetesen idén se hagyhattuk ki az eseményt, csak sajnos mivel ebéd után érkeztünk meg, így annyian voltak már, mint égen a csillag. Babakocsival nem volt egyszerű közlekedni a sátrak között. Na meg mintha jóval kevesebb féle gombóc lett volna, mint tavaly. De azért csalódottak nem vagyunk, jövőre is részt veszünk majd a rendezvényen. :)

Amit tudni kell róla:
  • a legjobb az, ha már a délelőtti órákban megérkeztek a fesztiválra, mert déltől rengetegen vannak. Ilyenkor már a gombócokból is kevesebb a választék és sokat kell várni, amíg a frissek elkészülnek (idén jártam úgy, hogy fél órát álltam sorban egy sátor előtt, majd mire végre sorra kerültem, a vágyott meggyes-mákos gombócom pont elfogyott, így várhattam még kb negyed órát, mire kifőtt a következő adag).
  • vigyetek magatokkal műanyag edényt, ha szeretnétek haza is vinni a különlegességekből
  • belépődíj nincs
  • wikipédiáról
    jegyrendszer alapján működik a fesztivál. A helyszínen lehet venni 300 Ft-ért kóstoló jegyet, ami 3 gombócot jelent, illetve 600 Ft-ért egész adagos jegyet.  
  • 1 jegyet 1 standnál lehet beváltani csak, de lehet több féle gombócra is. Pl. 2 mákosra és 1 diósra.
  • parkolni a kijelölt parkolóhelyeken lehet csak, de mindent szuperül irányítanak, ki is van táblázva és tényleg odafigyelnek arra, hogy elegendő parkolóhely legyen
  • a települések 1-1 sátor alatt képviseltetik magukat a szilvás gombóc különlegességekkel. Tavaly lehetett kapni kókuszosat, marcipánosat, fahéjas öntetes szilvásat (isteni volt!) stb., de idén sajnos 99%-ban csak szilvás és diós volt. Most kevés volt a különlegesség.
  • személyes vélemény: szerintem a legfinomabb gombócokat 3 éve a keszegiek készítik. (Nem, nem vagyok keszegi.)

A fesztivál mindig a nyár vége felé van, jövőre is úgy lehet számítani rá. Tényleg tudom a figyelmetekbe ajánlani, mert nagyon jó program. Vannak néptáncosok, énekesek, előadások is, de azokról nyilatkozni nem tudok, mert eddig még egyiket se néztük végig, hallgattuk meg. És nem csak szilvás gombócot lehet kapni, hanem van természetesen büfés sor is, ráadásul egy kis utcában mindenféle árus is, ahol különböző portékákat lehet venni.
Kisgyerekkel is bátran el lehet menni az eseményre, az ingyen ugrálóvárat biztos élvezni fogja. ;) Igaz, babakocsival a tömegben nem egyszerű közlekedni, de ha nem ebédidőben érkeztek, hanem még előtte, akkor ez sem jelent problémát.

Költség amivel számolni lehet:
  • az utazás költsége
  • idén 7 db kóstoló jegyet vettünk, így 2.100 Ft-ot fizettünk a gombócokért, amikkel elégedettek voltunk többnyire. Persze volt olyan gombóc, ami kicsi volt, az íze se volt az igazi, de volt olyan is, ami majdnem akkora volt, mint a tenyerem és nagyon finom volt. A lényeg, hogy két felnőttnek a 7 db kóstoló jegy szerintem bőven elég, ez 21 gombócot jelent. Mi ebből ettünk a helyszínen és vittünk haza még vacsorára is. 
  • igény szerint lehetnek egyéb költségek természetesen. Pl. az árusok részénél 3 dl jégkása 400 Ft volt. (Brutál meleg volt aznap.)

Program értékelése:
Nagyon jó, akár kisgyerekes családok figyelmébe is tudom ajánlani. A 100 Ft/gombóc ár igaz lehet, hogy meredek, de ha különlegességeket szeretnétek megkóstolni, akkor megéri. Na meg standja válogatja, van ahol egészen nagy gombócokat adtak idén is.

Amire a szervezők helyében odafigyelnék jobban:
Hogy több legyen a különleges gombóc és még több település képviselje magát. Tán jobban kellene reklámozni a programot ennek érdekében.Valamint az se lenne hátrány, ha a sátrakat a két oldalon távolabb állítanák fel egymástól, mert elég "hering rendszer" tud kialakulni a sorban, ha sokan vannak éppen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Follow Us @soratemplates