Életem ártatlan örömei
-Jan Šmíd-
(1977)
Vigyázat! Spoiler!
Kedves, Olvasó! Melyek az életed
ártatlan örömei? Egy bögre forró kávé? Egy jó könyv? Egy óra csacsogás a
legjobb barátoddal? Esetleg a zene keltette megmagyarázhatatlan érzések? Jan Šmíd,
cseh kortárs író, betekintést enged saját, nem mindennapi életének apró,
ártatlan örömei közé.
Ismerkedjünk meg ezzel a regénnyel!
Kortárs, de mégsem megszokott.
Leginkább így tudnám jellemezni. A Kriterion kiadó, a tőle megszokott egyszerű
borítóval állt elő, ami valljuk be: nem igazán figyelemfelkeltő. Maximum a cím,
ami megfogja azt a személyt, aki a kezébe veszi. Viszont az Európa
könyvkiadó, véleményem szerint, igazán kitett magáért. Abban a pici, gyerekes,
de mégis művészi rajzban, ami megjelenik a borítón, mindent elmond. Sugallja a
regény minden fontosabb elemét: a
nőstény oroszlánt (ami egyben a nőt is szimbolizálja), a környezetet, az autót (ezzel együtt a hosszú utakat), a faházikót (mint a megnyugvást, az otthont).
De ezek hogy jönnek össze?
A
kedves úriember főhősünk, Nat Jessel,
aki történetesen egy „drummer”, vagyis kereskedő és aki mindent kielégítő
fehérneműket árusít (többek között) a vadnyugaton. Ez önmagában még nem
feltétlenül lehet érdekes egy olvasó, főleg nem egy fiatal olvasó számára. Az
izgalmakat viszont már a legelején megkapjuk. Nat egyik utazása során egy nem
mindennapi helyzetbe csöppent. Ugyanis rőzsegyűjtés közben (hiszen kereskedelmi
útvonalait bejárva nem szállókban töltötte az éjszakákat, hanem
természetkedvelőként az ősrégi Fordja mellett egy sátorban) egy fenevad vette
üldözőbe. Amiről persze kiderült, hogy ez a fenevad egy szelíd, cirkuszból
elkergetett nőstény oroszlán. Tipikus barátkozó sztori az, ami ezután köztük
végbement: csak a terhére volt, etetni kellett, ráült az árukra, az oroszlán-
akit Eileen-nek nevezett el mint a
nőt, akit valaha szeretett, illetve a Fordját,
amit szintén szeretett- többször megvédte kalandos utazásai során, megkedvelte,
amikor választania kellett az idilli, nyugodt és harmonikus élet között,
Elieen-t választotta.
Időközben sokat megtudunk Nat-ről és
életkörülményeiről, hogy mit tesz a mindennapokban, amikor épp nincs úton,
hogyan éldegél a saját maga által épített faházban
a hegy tetején, mellette egy tavacskával, milyen a kapcsolata az egyetlen
családdal, akivel kapcsolatban áll, akiktől a portékáját beszerzi, hogy hogyan
unszolják a házasságra, hogy teljesen másként látja Virginia-t, a család lányát, aki időközben felnőtt, gyönyörű nő
lett.
Nat, egyébként, a tipikus remeték
életét éli (a kereskedői utazásoktól eltekintve). Saját bevallása szerint,
nincs olyan nő, aki azt a primitív életet választaná, a városi kényelem
helyett. Viszont nem számolt egy valamivel: Virginia-val, aki levélben
értesítette őt arról, hogy férjhez megy. Most, kedves olvasó, hiheted, hogy
zöldségeket beszélek és összefüggéstelenül hadoválok össze-vissza, mert a
primitív élet vitel és egy kedves ismerős bejelentése, hogy éppen férjhez megy,
sehogy sem férnek össze. De a következő idézet (SPOILER!!) mindent megmagyaráz:
„-Még mindig nem értem, Virginia.Csengő hangon felkacagott.-Nem ment férjhez? ...-Nem. Még nem. De azt hiszem, hogy most már hamarosan megteszem.Rám nézett, és a szeme egész komoly és nagy volt, és gyönyörűen csillogott. Azt hiszem, hogy ezúttal végre megértettem, és szorosan átöleltem.”
Nem mindennapi romantikára és házasságkötésre
vallanak a sorok. És mégis. Ettől olyan szép.
Random idézet
„Úgy este hétkor vagy fél nyolckor, de néha később, eltűnnek a levegőből a bogarak és a madarak, és egyszerre végtelen, majdnem tapintható csend támad körös-körül. Már sokszor gondolkoztam azon, mi lehet az oka. Honnan ez a hirtelen változás? Hová lesz minden élet, minden zaj, minden lépés, minden hang, minden lélegzet? Nem tudom. Talán a nappali bogarak és madarak elmennek aludni, az éjjeliek pedig még csak ébredeznek.”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése